Betiltaná a minisztérium a transzzsírokat

Jogszabállyal készül betiltani a túlzottan magas transzzsírtartalmú termékek forgalmazását az Emberi Erőforrások Minisztériuma - írta a Népszabadság. A lap több, egymástól független piaci forrás által megerősített információja szerint a még formálódó rendelettervezet 2014 tavaszától tiltaná meg az olyan termékek forgalomba hozatalát, amikben a transzzsírok aránya meghaladja a 2 százalékot.

A transzzsírok az orvosok szerint súlyosan károsítják a szív- és az érrendszert, a Magyar Kardiológusok Társasága által alapított Magyar Nemzeti Szívalapítvány úgy véli, évente ezer életet lehetne megmenteni Magyarországon az adalék betiltásával.

Bélai Krisztina, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára a Népszabadságnak elmondta, hogy a gyártók egyetértenek a transzzsírok csökkentésére irányuló törekvéssel, ám úgy vélik, a korlátozás bevezetéséhez hosszabb időre lenne szükség, hiszen termékek receptúráját, egyes esetekben gyártási technológiáját is meg kell változtatni.

Mi az?

A növényi alapanyagokból hidrogénezéssel előállított mesterséges transzzsírokat a kenyéren kívül több pékáru, gyorséttermekben sütött ételek, valamint nagy zsírtartalmú édesipari termékek (kakaós tejmassza, nápolyi, töltött kekszek), továbbá levesporok tartalmazzák. A transzzsírtól a termék krémesebb állagú lesz, gyorséttermekben pedig azért használják, mert az ezt tartalmazó olajban gyorsabban és ropogósabbra sül az étel.

Az esszenciális zsírsavak nélkülözhetetlenek a szervezet normális működéséhez, de a szervezet maga nem tudja őket előállítani. A transzzsírsav nem tartozik az esszenciális zsírsavak közé, azaz ha egyáltalán nem fogyasztanánk, semmi bajunk sem lenne a hiányában - írja a Magyar Nemzeti Szívalapítvány honlapja.

 

Forrás: MNSZA

 

Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint az összes elfogyasztott energia 1%-nál ne fogyasszunk többet belőle. Ennek alapján egy átlagos napi 2000 Kcal étrendben maximum 20 Kcal energia származhat transzzsírból. Ez naponta kevesebb, mint 2 gramm elfogyasztását jelenti. Gyorsétteremben elfogyasztott fánk vagy egy nagy adag sültkrumpli akár 10 g mennyiséget is tartalmazhat a veszélyes anyagból.

forrás: index.hu

vissza



Aratásra érett búzafű

Búzafű learatva

Szállítás előtt buzafu

Egy pohárka friss búzafűlé

  Egy pohárka friss lé

Saját termesztésű buzafule

... egy kis háztáji ... :)


... na és a nélkülözhetetlen C-vitamin:
c-vitamin